Köszönet ezúton is Gábornak, aki rábukkant erre az információra, így is meggyorsítva a kijutásomat.
Miután éjjel 11 körül kiderült, hogy bizony New York felé döcögős lesz az utazás, sikerült egy Budapest-Párizs-Miami útvonalat lefoglalni. Az izgalmas az volt a helyzetben, hogy a párizsi gép reggel 7kor indult Budapestről. :) Igen, gyorsan tudok pakolni, mert akkor azért még nem voltam készen.
Az útról magáról inkább nem írnék sokat. Hosszú volt, kényelmetlen volt, fárasztó volt. Szerencsére nem csigát adtak a franciák ebédre.
Mindenesetre, senkinek sem javaslom, hogy az utolsó pillanatban foglaljon helyet egy tengerentúli járatra. Esélyes, hogy a legrosszabb helyet kapja meg.
Tehát felszálltunk és repültünk, csak repültünk és repültünk :)
Délután 5 körül értem Miamiba. És fantasztikus érzés volt végre megérkezni. Nem kellett sietni az átszállás miatt. Sütött a nap, a határon barátságosak voltak és előzékenyek. Semmit nem találtak nálam, ami érdekes lett volna számukra, szóval jófejek voltak és beengedtek.
A terminálban pedig már várt rám István, a kedvenc főnököm :)
Furcsa mód, akkor nem igazán éreztem magam fáradtnak, így még aznap este résztvettem a Kelly éles indulásának tiszteletére rendezett vacsorán. Jól éreztem magam, megismerkedtem mindenkivel, utána egy névre sem emlékeztem. Majd miután 11 körül már majdnem koppant a fejem az asztalon, a buli is végetért. Mi pedig visszamentünk a The Blue nevű szállodába: ez itt a reklám helye.
Itt kaptam egy hatalmas apartmant (igen, leginkább apartman). Zuhanyzás után pedig rögtön beájultam a hatalmas ágyba. Alvás még ilyen jól nem esett.
(Már csak azért sem, mert akárhogy is vesszük, 48 órája talpon voltam, leszámítva egy órácska kábultságot a Párizs felé tartó gépen, meg kb megint egy órát a párizsi kifutópályán várakozva.)
Mindenki riogatott, hogy majd felébredek hajnalban, merthogy jetleg... aha, persze :) Ok, jobban hatott rám a fáradtság.
Ez egy bazihosszú nap volt, örültem hogy vége lett. De! Akárhogy is, Miamiban voltam, az USA-ban és még egy darabig itt leszek.
Megnéztem a hotel weblapját, de egyik képen se találtalak... :-O
VálaszTörlés:) pedig ott voltam nna :)
VálaszTörlésAmiről még nem meséltem, hogy befestettem a hajam... szóval láttad azt a medencés képet... a fickó meg az első férjem, hétvégén esküdtünk, mostantól ő fizet mindent :D